"Itt van az ősz, itt van újra," ahogy Petőfi írta vala. De nem csak az ősz érkezett meg, hanem a poloskainváziós cikkek is. Kábé mindenhova. Pár év spéttel, de meglovagolnám én is a témát (jobb később, mint soha). Csak nem szenzációhajhász oldalról, hanem bemutatva az elmúlt évek két legismertebb invazív faját. Valamint a hozzájuk leginkább hasonló őshonos fajokat hazánkból, ami szintén felbukkanhatnak a kertben, ház/lakás környékén.
Elsőnek a korábban megjelent mumusról írnék, vagyis a zöld vándorpoloskáról (Nezara viridula) és hazai zöld bogyómászó-poloskáról (Palomena prasina).
Előtte viszont szerintem illene gyorsan összefoglalni, hogy:
Mit nevezünk invazívnak és őshonosnak?
Őshonosnak olyan élőlényeket tekint a tudomány, amiket már a múltban megfigyeltek természetes közegben (beleértve olyan területeket is, amiket természetes elterjedési módokkal elérhet), önfenntartó populációként.
Invazívként ennek nagyjából a szöges ellentétére tekintünk. Az özönfajok (szépen magyarusul) ugyanis nem feltétlen önerőből vándorolnak egy adott területre, hanem sokszor céltudatos betelepítéssel vagy akaratlan behurcolással kerülnek oda. Ott aztán természetes ellenség hiányában és megfelelő körülmények között robbanásszerű szaporodási hullám alakul ki, ami veszélyeztetheti őshonos fajok fennmaradását. A nagy egyedszámmal ugyanis kvázi "letarolják" az alapvetően vígan éldegélő honos fajok táplálékait, amik nem tudnak hirtelen átszokni másra. Ezen kívül jelentős mezőgazdasági károkat, esetleg emberi egészségkárosodást okozhatnak. Leegyszerűsítve durván "beavatkozik", kellemetlenséget okoz a minket körülvevő jól megszokott kis világunkban.
No, de jöjjenek végre a poloskááák.
zöld vándorpoloska - Nezara viridula
Rendszertanilag a címerespoloskák (Pentatomidae) családjába tartozik. Testméretük 12-18mm közötti. Színe egyöntetű világoszöld, ősszel azonban elkezdenek a tél beálltáig bebarnulni, ez a rejtésüket segíti elő. Egyes példányok feje és az előhátuk elülső szegélye világos krémszínű (torquata formának nevezik), ez az alapszíntől függetlenül látható marad.
A faj először 2001-ben jelent meg hazánkban, azóta az ország teljes területén elterjedt. Eredetileg azonban Afrika keleti részéről, esetleg a mediterráneumból, ez egy eldöntetlen szakmai kérdés.
Növényevőek és nem kifejezetten finnyásak a kis aranyoskák. Idáig nagyjából 150 növényt tartanak számon, mint tápnövényük. Persze nekik is vannak, amiket jobban szeretnek (Ahogy mi is szívesebben nyammogunk el egy adag rakott krumplit, mint egy káposztás tésztát, ugyi.). Főleg a hüvelyesek (borsó, babfélék, szója), káposztafélék, bogyótermésű növények (paradicsom, paprika), de gyümölcsfélék is kerülnek az étlapjukra. A növényeknek leginkább a friss hajtásain és a gyümölcs/termésképző részein szívogatnak. Kártételük is ezért tud jelentős lenni, a szívogatás helyén a befecskendezett emésztőenzimek megakadályozzák a további egészséges fejlődést, extrémebb esetben (nagy egyedszám esetén) deformitások és a gyümölcs korai lehullása is lehetséges. Fiatal paradicsomokon való táplálkozásnál megfigyelték, hogy a megszúrt paradicsom idő előtt ért be, a belseje tele volt csomószerű képződményekkel és íze sem igazán volt. A szívogatás helye továbbá jobban kitett a gombás (pl. Nematospora/Eremothecium gombák, amik belső rothadást okoznak) és bakteriális fertőzéseknek. Most azért kicsit örülök, hogy nem paradicsom vagyok...
Évente két nemzedéke fejlődik ki a mérsékelt égövben, a melegebb tropikus éghajlaton azonban ez négy generáció is lehet. Az áttelelt példányok tavasszal bújnak elő, majd egy rövid táplálkozási szakasz után kezdődik a párosodás és peterakás. A petékből tavasszal és ősszel 2-3 hét alatt kelnek ki az apróságok. A lárvák szinte minden stádiumban feltűnően pöttyösek.
Érdekesség, hogy "hangképzésre" (persze nem a mi fülünk számára) is képesek. A hím és a nőstény egy membrán közvetítette rezgés segítségével találnak egymásra párzás idején.
zöld bogyómászó-poloska - Palomena prasina
Szintén a címerespoloskák (Pentatomidae) népes táborát erősíti. Testmérete 12-14mm között változik. Színük szintén egységes élénkzöld tavasztól őszig, amikor átváltanak a téli vörösesbarna trendre. Testfelületük finoman, sötéten pontozott. Lábaik zöldek vagy vörösesek, hasuk sárgászöld, vagy enyhén vörhenyes színű.
Elterjedt és relatíve gyakori faj egész Európában, Észak-Afrikában keleten pedig egészen Ázsiáig megtalálható. Hazánkban mindenfelé gyakori a szárazabb és nedvesebb környezetekben egyaránt. Leggyakrabban félárnyékos élőhelyeken, például erdők szélén, tisztásokon, bokrok szélén, réteken vagy kertekben él. Megtalálható azonban agrárterületeken is.
Növényevő, polifág faj. A fiatal lárvák általában a növények zsengébb részeiből (hajtások, fiatal levelek) táplálkoznak az idősebb lárvák és kifejlett egyedek inkább a tápnövény gyümölcsét és magját részesítik előnyben.
Évente egy új nemzedékük fejlődik csak ki. Az áttelelt kifejlett példányok májusban (melegebb idő esetén már áprilisban) lesznek újra aktívak. A párzás és peterakás is ekkor történik, a friss lárvák júniusban kelnek ki és szeptember-október környékére fejlődnek ki teljesen. Lárváik világoszöldek vagy zöldek, feketés színnel a fejen, előháton (később a pajzsocskán és szárnykezdeményen is) és a potrohszelvények szegélyén.
Összehasonlítás
A két faj apró részletekben különbözik, azokra térnék ki, amik szabad szemmel is megfigyelhetőek. A két polos testmérete hasonló de testalkatuk már másabb. A zöld bogyómászó szélesebb, kissé zömökebb megjelenésű, míg a zöld vándor karcsúbb már-már a filigrán kategóriát súrolja.
Különbség még, hogy a zöld vándor pajzsocskájának alapján három fehéres foltocska van középen, két pirinyó fekete pedig a sarkainál, a zöld bogyómászó ezekkel nem rendelkezik.
Feltűnő eltérés még a szárnyaik hártyás részénél akad, a zöld vándoré színtelen/leheletnyire zöldes (Zöldes lehelet?? Fujj mááár amúgy is büdösek ezek a bugarak... Izé, hogymi?) a zöld bogyómászónak viszont sötét, barnán füstös.
Remélem hasznos bejegyzést sikerült kreáljak, a második rész hamarosan érkezik. Ha tetszik, ha nem. :))
